Ez a kifejező alkotás egy nyugodt pillanatot ragad meg magas fenyőfák között, a víz mellett, ahol egy magányos csónak lassan siklik át egy nyugodt kék tavon. A kompozíció ügyesen fonja össze az élénk narancsbarna törzseket éles, függőleges vonalakkal a buja zöld lombkoronával, harmonikus és mégis dinamikus természeti formák játékát teremtve. A csónak, amely kissé a középponttól eltolt, tompa földszínekkel és egyszerű alakokkal ábrázolt, csendes emberi jelenlétnek tűnik ebben a tágas természeti környezetben, és a nézőt a harmónia megfontolására hívja az ember és a környezet között. A víz rétegzett textúrái és a mélység érzékeltetésére szolgáló árnyalatátmenetek - a sötétől a világosig - finom mozgás érzetét is közvetítik.

Az alkotás a művész jellegzetes fametszési technikájával készült, kifinomult egyensúlyt árasztva az egyszerűség és a részletesség között. A friss zöldeskék, élénk zöld és meleg vöröses törzsekből álló színpaletta a téli csend hangulatát erősíti, habár a cím viharos időt sejtet. Történelmileg az alkotás a 20. század eleji japán shin-hanga mozgalom jellegzetes darabja, amely ötvözi a tradícionális ukiyo-e mesterségbeli tudást a nyugati kompozíciós hatásokkal. Érzelmileg olyan, mint egy elmélkedő szünet a természet ölelésében, amely meghallja a szél susogását a fenyőtűk között és a víz lágy csobogását, egy időtlen elismerése Japán természeti szépségének.