Ahogy leszáll az alkonyat, a nyugodt víz tükrözi a masszív kőfalakat és a hagyományos kaput, így csendes éjszakai jelenetet teremtve. Az ég mélykék átmenete a tetejétől a lágyabb horizont felé fokozatosan világosodik, nyugalmat és enyhe magányérzetet keltve. A háttérben elhelyezkedő fák sziluettje finom textúrát ad, amely kontrasztot alkot a vágott, szögletes építészeti vonalakkal. A természet és az emberi alkotás egyensúlya elmélkedésre és a nyugodt pillanatok gyengéd megbecsülésére hív a nyüzsgő városban.

Ez a fametszet az ukiyo-e hagyományos technikáit alkalmazza, éles kontúrokkal és finom színátmenetekkel, amelyek a shin-hanga mozgalom jellemzői. Az összetétel gondosan kiegyensúlyozott; a tükröződés szinte szimmetrikus, megduplázva a vizuális hatást, míg a vízen tükröződő magányos vörös fény fókuszpontot teremt, megtörve az egyhangú színskálát. Történelmileg ez a mű a modernizáció időszakában Tokió történelmi kapuinak nosztalgikus képe, amely tiszteletet ad a japán örökségnek, és művészi ünneplése a természet nyugalmának a városi terjeszkedés közepette.