Ez a lenyűgöző tájkép békés látványt nyújt az angol vidéken, ahol a hullámzó terep lágy késő délutáni ég alatt játszik a fénnyel és árnyékkal. A kompozíció egy kanyargós ösvényen vezeti a tekintetet, amely emelkedik és ereszkedik a meredek sziklák mellett, melyek gazdag okker és barna földszínekkel vannak ábrázolva. Előtérben egy bájos jelenet bontakozik ki: egy lovakkal vontatott szekér halad lejtőn, kíséri egy lovas és egy állatokat gondozó csoport. A vízfesték finom rétegzéssel mutatja a tompított zöldek és meleg tónusok természetes, hívogató megjelenését. A magas fák elegánsan keretezik a jelenetet, lombjuk a lebukó nap arany fényét ragadja meg, miközben a felhők lágy mozgást és nyugodt szellőt sugallnak. Érezhető a csendes munka és a pásztori harmónia, amely a XVIII. századi vidéki élet egyszerűségét és a természettel való kapcsolatát idézi.

A művész technikája mesterien egyensúlyozza a részleteket és az atmoszférát — a csavart ágak és a durva terep gyönyörű ellentétet alkotnak a lágy éggel, mélységet teremtve és nosztalgikus, békés érzelmet váltva ki. A kompozíció arra hívja a nézőt, hogy elképzelje a paták dobogását a földön, az emberek suttogását és a levelek suhogását, magába vonva őt ebbe a nyugodt pillanatba. Történelmi szempontból a mű az angolok 18. századi érdeklődését tükrözi a festői tájak iránt és a vidéki témák művészi elismerésének növekedését. Kiváló példája a naturalisztikus tájfestészetnek, amely összekapcsolja a pásztori realizmust a romantikus elmélkedéssel.