A mű egy élénk jelenetet mutat be egy búzamezőről egy ragyogó kék ég alatt, Van Gogh jellegzetes ecsetvonásával, amely mozgás és energia érzését kelti. Az arany búzabálák impozánsan emelkednek a háttérben, a forgó zöldek és földszínek keretezik. Ez nem egy sima betakarítás; úgy tűnik, él, pulzál a munka ritmusával, ahogy a földszínekbe és kékekbe öltözött figurák megtöltik a mezőt. Formáik szinte érződnek, ahogy lágyan himbálódznak a szélben, miközben aratnak, mint a földdel összekapcsolt gondolkodó szellemek; nem lehet megállni, hogy ne csodálkozzunk a munka szépségén – a természet és az emberiség házasságán.

Miközben átlátok a gyönyörű tájon, az ég színpompás színkavalkádban robban fel, szinte visszhangozva a természet szívverését. Lágy felhők csoportjai lustán úsznak, míg a háttérben végtelen horizont sejtet kis, alig látható épületeket; meleg nosztalgiát hoznak magukkal, a föld ciklusaival összefonódó élet csendes tanújaként. Az érzelmi hatás itt figyelemre méltó - a remény, a munka és az emberi élet iparos képe, amely harmonikusan összefonódik a táj hatalmasságában, teremtve egy színpadot, amely időtlennek tűnik, emlékeztetve minket a földdel való egységben rejlő szépségre.