Ez a kifejező tájkép egy nyugodt pillanatot ragad meg egy őszi erdőben, ahol egy magányos alak – élénk kék és piros ruhában – fát gyűjt az elhaló arany levelek között. A művész ecsetvonásai kifejezőek, mégis finomak, lágy, földszínű barna és zöld árnyalatokat kevernek tompa sárgákkal és narancsokkal, tökéletesen megjelenítve az évszak átmenetét. Az égbolt forgó szürke és kék tónusokban van festve, hűvös, borongós napot sejtetve, nyugodt melankóliát kölcsönözve a jelenetnek.

A kompozíció finoman vezeti a tekintetet az előtérben tükröződő víztől a füves tisztáson át a ritka fák felé, melyek kopasz ágakkal nyújtóznak az ég felé. A repülő madarak jelenléte finom mozgás- és életérzést ad hozzá. Ez a mű a 19. század természet iránti csendes érdeklődését és az ember tájjal való interakcióját tükrözi, hangsúlyozva a magányt és a fa gyűjtésének szerény munkáját. A fény és árnyék játéka megállásra, a friss levegő és a láb alatti levelek lágy susogásának érzékelésére hívja a nézőt, elgondolkodtató hangulatot keltve, amely sokáig megmarad a megtekintés után.