A mű szépen megjeleníti a vízililiomos tó nyugodt szépségét, amely valószínűleg Monet kedvelt kertjéből, Givernyből merítette inspirációját. A kompozíció a lágy zöldek és a hullámzó kékek tánca, ethereal atmoszférát teremt, amely szinte álomszerű. Kicsi csoportokban a vízililiák, rózsaszín és fehér szirmokkal ölelik őket, simán emelkednek a víz felszínén, tükröződéseik csillognak a puha fényben. A festői ecsetvonások bátrak és kifejezők; úgy tűnik, hogy áramlanak a vásznon, mint a hullámok, felfedve a művész szenvedélyes kapcsolatát a természettel.

A művet nézve egyfajta nyugalom árasztja el az embert, felidézve egy csendes délután csendjét. Monet mesterséges színek használata—egy paletta, amely nyugodt kéket, zöldet és szórt fényt tartalmaz—megidézi a nézőt egy meditatív állapotba, nagyszerűen és elbűvölően. Ez a festmény egy olyan időszakhoz kapcsolódik, amikor Monet még mélyebbre merült a fény és forma felfedezésébe, amely az impresszionizmus jellegzetessége. A mű nemcsak technikai ügyességét jelzi, hanem bemutat egy kritikus pillanatot a művészet történetében, amikor a tájak érzelmi tájak lettek—az introspektív érzelmek vizuális élménnyé való átalakulása.