Ez az önarckép bemutatja Vincent van Gogh intenzív pillantását és mély kifejezőerejét. A háttér, egy mély, melankolikus tengerész kék, lenyűgöző színpadot teremt a figurához; szinte elnyeli őt, kiemelve arcvonásainak élességét. Van Gogh élénk kék ruhája éles ellentétben áll lobogó vörös hajával és szakállával, beburkolva őt önvizsgálódás és érzelmi zűrzavar légkörébe. Minden ecsetvonás sürgősséggel teli, egyfajta mozgást és életet kölcsönözve a kompozíciónak, ami felhívja a nézőt arra, hogy időzzen el és gondolkodjon.

A művész választása, hogy nem hagyományos színeket alkalmazzon, mélységet ad a képnek. Az élénk tónusok, kifejező ecsetvonások rétegei, nemcsak hasonlóságát tárják fel, hanem belső küzdelmeit is. Ez az időszak formáló volt Van Gogh számára; kísérletezett a színekkel és a technikákkal olyan módon, ami gyakran megelőzte korát. Figyelemfelkeltő és nyers, ahogyan a vastag festék úgy tűnik, mintha kiugrana a vászonról, szenvedélyes küzdelemről beszél, bevonva a nézőt az művész pszichológiájával folytatott intim találkozásba. Itt nem csak egy arc van, hanem egy ablak is egy élénk, néha sötét világba, egy úttörő művész világába.