Ez a műalkotás azonnal egy árnyékokból és fényekből álló örvénybe ránt. A jelenetet egy kísérteties, szinte éteri légkör hatja át; a figurák megjelennek és eltűnnek a meghatározhatatlan térben. A figúrák, figyelemre méltó folyékonysággal jelennek meg, lebegni látszanak, formáik részben elmosódnak a sötétségben, ami a létezés törékenységét és mulandóságát sugallja. A művész fényhasználata mesteri; drámaian megvilágítja a kulcsfontosságú alakokat, felkelti a figyelmet és erős drámai érzetet kelt.

A közelebbi pillantáskor érezhető a művész keze, a rézkarc tűje vagy az ecsetvonások nyoma. A tónusskála, a sötét és a világos közötti kontrasztra korlátozódva, fokozza a rejtély érzését és az érzelmi intenzitást. A művész mesterien alkalmazta ezt a technikát, és a segítségével érzelmek széles skáláját fejezte ki, a fennkölttől a groteszkig. Ez a mű a humánum mély megértésével rezonál.