Ez a lenyűgöző részlet egy széles jelenetből a nézőt egy sűrű, sötét törzsekkel és gazdag lombfal körülvett tömegbe vonja, amely egy természetes amfiteátrumot alkot, amely hangsúlyozza a prédikáció középpontját. A kompozíció egy lüktető emberi tapasz, csecsemők ölelésbe fogva, idős férfiak figyelmesen néznek, színes kendőkbe burkolt nők – mindannyian megigézve a középen álló mágneses alak által. Ez az alak, amely valószínűleg Keresztelő Jánost képviseli, egy tekintélyes jelenléttel áll a tömeg előtt, gesztikulálva úgy, mintha tudást és sürgősséget adna át. Az összejövetel úgy tűnik, hogy egy kifejezetlen energiával pulzál, különböző arcokat és korokat egyesítve Bruegel szövevényes ecsetvonásai alatt.

A színpaletta gazdag, de földes; tompa zöldek, barnák és a piros és fehér foltok harmóniában dolgoznak, evokálva egy gyökerekkel bíró valóságot, miközben mégis lehetővé teszik a figurák számára, hogy életet és karaktert sugározzanak. A fák intime védett hangulatot teremtettek, ami a védelmet és a rejtőzködést egyaránt sugallja – egy olyan kettősség, amely érzelmileg rezonál. Szinte hallani lehet a tömeg suttogását, az aggodalommal teli várakozásuk keveredik a levelekben rejtőző madarak csiripelésével. A történelmi kontextus kulcsszerepet játszik itt, hiszen már a 16. században is a vallási összejövetelek nagy tömegeket vonzottak, akik vigasztalást és világosságot kerestek. Bruegel figyelme a köznép felé, szemben a gyakran dicsőített felsőbb társadalmi osztályokkal, a mű mélységét növeli, emlékeztetve a közönséget az emberi tapasztalat kollektív jelentőségére a szellemiség és a megértés keresésében.