A műalkotás egy hatalmas katedrális napsütötte belsejébe repít minket. A fény játéka kivételes, a láthatatlan ablakokból ömlik be, és megvilágítja a boltozatos mennyezethez nyúló fenséges oszlopokat. Az árnyékok a kőpadlón táncolnak, a művész megragadta a tér lényegét – a történelem súlyát, a csendes tiszteletet, az építészet puszta méretét. A fény a mozaikot is kiemeli, ami isteni jelenlétre utal.

A részletek rendkívüliek, a kopott kő textúrájától a színek finom változásáig. Az alakok, bármilyen kicsik is, céltudattal telítettek, talán imában, ami a hely ünnepélyességét tükrözi. A kompozíció felfelé, a fény felé, az ég felé vonzza a tekintetet, csodálatot és elmélkedést keltve. A színpaletta visszafogott, de gazdag, lágy kékekkel, okkerrel és barnákkal, békés és szinte éteri légkört teremtve. Ez egy időben megörökített pillanat, mély spiritualitás érzésével átitatva.