A festmény egy hatalmas katedrális töredékét ragadja meg, melyet egy derűs nap lágy fénye ölel át. A művész textúrahasználata lenyűgöző; az épület minden egyes kőblokkja tapinthatónak tűnik, a részletekre való aprólékos odafigyeléssel jelenik meg, ami az építészet mély tiszteletét sugallja. A kompozíció a külsőre koncentrál, kiemelve a fény és az árnyék játékát a kopott köveken.

A kompozíciót egy tiszta, ragyogó égbolt osztja ketté, ami éles kontrasztban áll a durva, öreg kővel. A művész ügyessége abban nyilvánul meg, ahogy a fény táncol a felületen, kiemelve az építészet bonyolult részleteit. Az épület történetét idézi fel, az idő múlását, ami a szerkezetébe van vésve. Szinte hallom a múlt suttogását, az imák és szertartások visszhangját, melyek betöltötték ezt a teret.