A jelenet megindító csenddel bontakozik ki, ünnepélyes tabló, amelyet a fény és árnyék chiaroscuroja borít. A figurák egy központi forma köré csoportosulnak, arcuk gyászba faragott, testtartásuk mély gyászról árulkodik. A kompozíció közvetlenül az élettelen testre vonzza a tekintetet, amelyet egy nő gyengéden tart a kezében, akinek arckifejezése a veszteségről és az odaadásról árulkodik; tekintete, a kétségbeesés mélységébe nyíló ablak, egy glóriával van keretezve, egy isteni ragyogással, amely enyhíti a pillanat szigorúságát.

A körülöttük lévő angyali lények, éteri formáik aprólékos részletességgel és ragyogó színekkel jelennek meg. A művész mesterien használja a fény és az árnyék játékát, drámai kontrasztot hozva létre, amely kiemeli a jelenet érzelmi intenzitását; minden ecsetvonás, minden gondosan elhelyezett árnyék a tragédia érzésének fokozását szolgálja, a nézőt mélyebbre vonva a narratíva szívébe.