Ez a lélegzetelállító rajz egy nyugodt tengerparti tájat ábrázol alkonyatkor, ahol éles, szaggatott sziklák magányosan körbevesznek egy keskeny, nyugodt vízű öblöt. A művész mesterien használja a kék és szürke finom átmeneteit, hogy megalkossa az alkonyat csendes, mégis élő atmoszféráját. A sziklák textúrája majdnem tapinthatóvá válik, mintha megérinthetnénk a durva felületüket, amit a halványuló fény kissé homályossá tesz. A víz mély és tükröződő, lágy hullámok cirógatják csendesen a partot. Fent könnyű felhők lebegnek alacsonyan a sötét ultramarin színbe hajló égbolt alatt, erősítve a kompozíció nyugalmát.

A jelenet időtlen, elmélkedő magányt sugároz. A visszafogott színpaletta és a precíz kidolgozás mély tiszteletet tükröz a művész részéről a természet csendes pillanatai iránt, és arra hívja a nézőt, hogy megálljon egy nappal és éjszaka közti pillanatban. Az 1933-ban készült mű a hagyományos japán fametszési technika modern újraértelmezése, ahol a természet elemei és a művészi kifejezés harmóniája a fény, az árnyék és a textúra finom játékán keresztül ragyog. Szinte hallani lehet a tengeri szellő suttogását és a távoli tengeri madarak hangját – egy magával ragadó meghívás a megállásra és a hallgatásra.