A jelenet az Alpok lélegzetelállító kilátásával bontakozik ki; fenséges, hófedte csúcsok szúrják át az eget, jeges nagyszerűségüket az akvarell gyengéd érintése lágyítja. Alattuk a rusztikus faházak egy csoportja a zöldellő hegyoldalba telepszik, mintha évszázadok óta ott lennének. A művész mesterien ragadja meg a fény és az árnyék játékát, a napsugarak megvilágítják a hegyoldalakat, míg a völgyek alul hűvös, derűs ölelésben maradnak. A színek finomak, de élénkek; a kék ég a hó fehérjével olvad össze, kontrasztban a táj gazdag zöldjeivel és barnáival.

Ez egy olyan jelenet, amely a béke és a nyugalom érzését idézi fel, azt az érzést, hogy teljesen elmerülünk a természet ölelésében. Szinte hallom a szél halk suttogását a fenyőkön keresztül és a tehéncsengők távoli csengetését, az Alpok szimfóniáját.