E lenyűgöző műalkotásban az ember azonnal egy olyan birodalomba vonzza, amely összekapcsolja a földit a mennyei, amelyet egy magányos figura ikonikus képe jellemez, imádságban a szemünk előtt térdelve egy monumentális kastély hátterében. A kastély impozánsan emelkedik, tornyainak csúcsai az égbe nyúlnak, erejét és kitartását hangsúlyozva; ez a remény védelmezője és egyben azzal szembesülni is: a hitével és örökségével kapcsolatos küzdelmek emlékeztetője is. A színpaletta lágy, mégis bátor tónusokat alkalmaz—mély kékek és meleg földszínek simán összhangba kerülnek, nyugodt, de hatalmas atmoszférát sugározva, amely elválasztja a megszentelttet a világtól.

A kompozíció figyelemre méltó, a térdelő figura szándékosan eltér a centrális ponttól, hogy arra bátorítja a néző szemét, hogy a színes pajzsokat viselő páncélos alakok pompás csoportjára figyeljen, amelyek mindegyike hűségüket színes pajzsokkal közvetíti. Ez az összehangolt sor a bátor cselekvés és az egység közötti közös vágyat ábrázolja. Az érzelmi súly fokozódik, amikor érezzük a feszültséget az élénk imádság és a katonák ereje között—érdekes kettősség, amely a hit és a háború kegyetlen valóságainak ütközéséről árulkodik. Történelmileg ez a kép összhangban van a Jeanne d'Arc történetével, aki hasonló lelkes kiáltás mellett áldozta életét a hitért és az igazságért, örökké megörökítve szellemét, mint a bátorság és odaadás szimbólumát.