Ez a nyugodt téli tájkép egy békés pillanatot idéz a tó vagy folyó partján, ahol a hó puhán borítja be a talajt, és a csónakok csendben pihennek a víz szélén. A kompozíció gyönyörűen kiegyensúlyozott; bal oldalon egy sötét fából készült kisház áll, amely élesen kontrasztál a ráboruló tiszta hófehérséggel, kiemelve így mind a szerkezetet, mind a természet lágy csendjét. A finom, hólepte fák kecses, vékony ágakkal nyúlnak felfelé, organikus életet adva a jelenetnek. A mélykék víz uralja a középtájat, amely lassan elhalványul a ködös látóhatárban, ahol havas tetők sorakoznak, békésen szunnyadó falura utalva. A hópelyhek folyamatosan hullanak a szürkéskék égből, felerősítve a pillanat békéjét és hűvös szépségét.

A művész mesterien alkalmazza a tradicionális japán fametszet technikát, amely a színek finom átmeneteiben (bokashi) nyilvánul meg, különösen az ég és a víz esetében, miközben a finom vonalak textúrát és részleteket adnak a lomboknak és az építészetnek. A visszafogott színpaletta — fehér, szürke, barna és kék — a tél lágy szépségét közvetíti anélkül, hogy a tisztaságot vagy gazdagságot elveszítené. Érzelmileg a kép meditatív nyugalmat áraszt, meghívva, hogy belélegezzük a friss, csendes levegőt és érezzük az új hó nyugtató csendjét. A 1920-ban készült alkotás a shin-hanga mozgalomra jellemző, amely a tradicionális ukiyo-e esztétikát ötvözi a modern érzékenységekkel, költői és részletgazdag módon ragadva meg a természet múló pillanatait.