Ez a kifejező fametszet egy nyugodt folyóparti tájba repíti a nézőt, melyet a mély kék és az erőteljes zöld lombok borítanak. Két alak finoman evez egy keskeny fa csónakban a csendes vízen, mögöttük bonyolult ágszövetség és sűrű lombozat dominál a kompozíció jobb oldalán, mintegy tapintható lombtetőt képezve a mélykék víz felett. A technika a hagyományos ukiyo-e mesterségbeli tudását mutatja – finom vonalvezetés, természetes pigmentek rétegezése és a színek finom átmenete (bokashi), amelyek álomszerű mélységet és légköri jelenlétet biztosítanak.

A kompozíció vertikális iránya a nyugodt csónakosoktól vezet a sűrű lombkoronán át a megszürkült hegygerincig, amit hajnal vagy alkonyat fénye fest meg tompa kék és narancs árnyalatokkal, utalva a megörökített mulandó pillanatra. Érzelmileg a kép békés magányt és a természet ritmusainak, valamint az emberi jelenlét elmélyült szemlélését idézi. 1919-ben készült, amikor a japán rézmetszők a hagyományos technikákat az akkor új esztétikai érzékenységekkel ötvözték, hogy nosztalgikus tájakat és a hely örök szellemét ragadják meg, ami tartós művészi jelentőséget kölcsönöz neki.