Ez a kifejező metszet egy békés téli jelenetet ábrázol, melynek középpontjában egy finom vörös híd áll, amely egy lassan folyó folyó felett ível át, vastag hófedéllel borítva. A hópelyhek lágyan, mégis bőségesen hullanak, szinte tapintható csendet teremtve. A vörös híd élénken kiragyog a főként tompa fehér, szürke és halvány kék színekből álló palettából, elegánsan ívelve a hideg víz fölött.

A művész mesterien alkalmazza a hagyományos ukiyo-e technikákat, részletes vonalvezetést és finom színátmeneteket ötvözve, hogy textúrát és mélységet adjon. A kompozíció dinamikus ívű hidat kiegyensúlyozza a hóval borított táj nyugalmával. A hó hideg fehérsége és a híd meleg, élénk vöröse közötti kontraszt érzelmi hatást kelt — lágy meleget a tél hidege közepette. Ez a mű nemcsak a téli természet szépségét ünnepli, hanem visszatükrözi a szent helyek és hidak kulturális jelentőségét, mint a fizikai és lelki világok összekötőit a japán örökségben.