Ez a megkapó fametszet egy nyugodt templomi udvart ábrázol, melyet a tavaszi eső lágy ölelése áztat. A kompozíciót egy impozáns vörös kapu uralja, amely élénk kontrasztot alkot a szürke és mélykék esős táj visszafogott tónusaival; a kép egyszerre nyugodt és élettel teli hangulatot áraszt. A jobb oldalon magasra nőtt fenyő ágai átnyúlnak a kép felületén, tűleveleiket finom, átgondolt ecsetvonásokkal ábrázolták. Az esőt vékony, függőleges vonalakkal jelenítették meg, amelyek ritmikusan hullanak, megnyugtató, ugyanakkor melankolikus atmoszférát kölcsönözve, miközben a nedves talajon tükörképek csillannak, dupla vizuális élményt teremtve.

Kék esernyő alatt egyetlen alak lassan halad a kapu felé, jelenléte csendes emberi kapcsolatot szimbolizál a kiterjedt természeti és építészeti környezettel. A művész hagyományos ukiyo-e technikákat alkalmazott, összetett vonalvezetést ötvözve az indigó, bíborvörös és földes barna kiegyensúlyozott palettájával, hogy a monszun hangulatát érzékeltetve ne terhelje túl az érzékeket. Az 1932-es fametszet a Shin-hanga mozgalom példája, mely a modern realizmust a hagyományos japán esztétikával ötvözi, és a nézőt meghívja, hogy elmerüljön az eső lágy hangjában és a békés magány pillanatában.