Ez a lenyűgöző fametszet egy nyugodt folyóparti tájat ábrázol alkonyatkor, ahol egy magányos hajó lassan siklik a tükröződő vízen. A képet magas, karcsú fák uralják, amelyek sziluettként állnak a halványuló égbolt előtt, alakjuk lágyan tükröződik a folyó tükörsima felszínén. A finom kék és visszafogott zöld árnyalatokat alkalmazó színpaletta megnyugtató hangulatot teremt, kiemelve a pillanat békéjét. A vitorlás kishajó néhány figurával finom emberi jelenlétet hoz a képbe, az ember és természet közötti interakcióra irányítva a tekintetet.

A művész a hagyományos ukiyo-e technikákat alkalmazva aprólékos vonalvezetésével és részletezésével harmonikus egyensúlyt teremt a tisztaság és a lágy tónusok között. A kompozíció mélységet sugároz az elemek rétegzésével, a részletezett előtéri növényzettől a horizonton elhalványuló fákig. Az érzelmi hatás a békés magány és a gyengéd elmélkedés, amely majdnem meditatív nyugalmat idéz elő. A művet a 20. század elején készítették, és a japán tájképek hagyományának fejlődését tükrözi, klasszikus érzékenységet ötvözve a modern befelé forduló hangulattal.