A műalkotás egy gyengéd családi pillanatot örökít meg, egy olyan jelenettel, amely a síró fűzfa lágy árnyékában bontakozik ki. Két felnőttet látunk, amint két gyermekkel interakcióba lépnek; az egyiket a magasba emelik, a másikat pedig vezetgetik, kis alakjaik tele vannak csodálattal és örömmel. A művész ecsetvonásainak ügyes használata, helyenként vastag, máshol finoman finom, egyedi varázst kölcsönöz az alakoknak. A kompozíció, melyben a felnőttek lehorgonyozzák a jelenetet, a gyerekek pedig a szívében táncolnak, szinte a mindennapi családi élet pillanatfelvételéhez hasonlít. A visszafogott paletta hozzájárul a nyugodt légkörhöz, lehetővé téve, hogy a figyelem a jelenet érzelmi magjára összpontosítson. A szeretet, a védelem és a gyermekkor egyszerű örömeiről beszél. Azonnal vonz a mozgás, a gyermekek játékos testtartásában megragadott energia. A minimalista stílus, a szűkszavú vonalak és a kifejező színek használata a spontaneitás és a melegség benyomását kelti. Mintha majdnem hallani lehetne a gyerekek boldog nevetését.