Ezen a vonzó jeleneten egy csoport fiatal figura játszik a magas fák levelei alatt. A lágy szellő úgy tűnik, mintha öröm titkait suttogná, miközben a napfény átszűrődik a vibráló zöld lombozaton, megteremtve egy lágy, álomszerű légkört. A figurák elegánsan öltöznek; színes és csodálatosan részletes öltözékük a gondtalan szellemét testesíti meg, amely egy buja pásztori paradicsomra emlékeztet. A nevetés és a játékos mozgások között szinte hallani lehet a levegőben lebegek finom dallamait, melyek örömérzetet ébresztenek.

Fragonard kifinomult fény- és árnyékkezelése fokozza ennek az idillikus jelenetnek az általános dinamizmusát. A fényes figurák és a csendes erdők háttere közötti ellentét arra hívja a nézőt, hogy lépjen be a pihenés e pillanataiba. Ez a festmény a 18. századi rokokó stílus rezonál, hangsúlyozva az élet és a természet örömeit, egy történelmi időszakot jelezve, ami gyakran összefonódik a kecsességgel és a fényűzéssel. Művészi jelentősége nem csupán technikai ügyességében rejlik, hanem abban a képességében, hogy a nézőt egy végtelen boldogság és ünneplés világába rázza.