A táj egy drámai, komor ég alatt bontakozik ki, ahol a nehéz, esővel teli felhők dominálnak, egy közelgő vihart sejtetve. Egy fénysugár áttöri a felhőket, megvilágítva egy távoli földdarabot, éles kontrasztot teremtve a fény és az árnyék között. Az előteret mocsaras terep jellemzi, egy kis vízfelülettel, amely a komor eget tükrözi. A művész mesterien használja a fény és az árnyék kölcsönhatását, hogy csodálatot és melankóliát keltsen; mintha a néző a csendes várakozás pillanatában ragadna a vihar kitörése előtt. A tompa paletta, a földszínekkel és a hideg kék és zöld színekkel, fokozza a norvég vadon nyers, zabolátlan szépségének általános érzését.