A mű egy idilli vidéki jelenetet örökít meg, a csendes elmélkedés pillanatát egy hatalmas, felhős ég alatt. Az ecsetvonások, bár finomak, a hangulat érzését közvetítik; a felhők lágy, tompított tónusokban jelennek meg, ami átszűrődő gyenge fényt sugall. A tájat egy zöld mező uralja, amely a horizont felé nyúlik, ahol a fák sora finoman meghatározza a világ szélét. Két szénakazal néma tanúként áll a jobb oldali előtérben, a bukolikus hangulatot fokozva.

A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott, az ég jelentős részt foglal el, ami a nyitottság és a nyugalom érzését kelti. A művész színkezelése visszafogott, nagyrészt zöldet, kéket és sárgát használ, de a paletta árnyalatai egy bizonyos napszakot idéznek, talán késő délutánt vagy kora reggelt. Az érzelmi hatás a béke és a magány, egy gyengéd menekülés a nyüzsgő világból.