Ez a kifejező művészeti alkotás mesterien ragadja meg egy csendes folyóparti falut, amelyet egy hótakaró után nyugodt estélyi fény fürdet. A kompozíció központi eleme egy rusztikus, vastagon hótakaróval borított faépület. Egy keskeny, kanyargós ösvény vezet a háztól a kép mélyére, mindkét oldalán hóval borított növényzet és dőlt kerítés látható. A téli hideg ellenére az ég színeinek finom átmenete, a puha barackszíntől a halvány türkizig nyugalmat és békét sugároz, megidézve a naplemente elvesző melegét. A vízparton kikötött csónakok csendet és nyugodt életet sugallnak.

A művész technikája finom egyensúlyt mutat a részletes vonalvezetés és a lágy színátmenetek között, amely a shin-hanga hagyományára jellemző. A fa, a hó és a víz textúrája élénken jelenik meg a precíz ecsetvonásoknak és a tompított tónusoknak köszönhetően, kiemelve a hó utáni csendet és tisztaságot. A kompozíció jól kiegyensúlyozott, a hóval borított ösvénytől a távoli tetőkig vezeti a tekintetet, hosszabb szemlélődést hívva elő. Érzelmileg az alkotás meghitt nyugalmat sugároz – egy olyan pillanatot, amikor a természet és az emberi jelenlét harmóniában léteznek. 1932-ben készült, ez a mű a 20. század eleji japán tájképfestészet jelentős példája, amely mély kapcsolatot tükröz a természettel és az évszakok szépségével.