A műalkotás egy nagyszerű katedrális szívébe repít minket, melynek hatalmas portikusa az emberi művészet és hit bizonyítéka. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot, megragadva a boltíves bejáraton átszűrődő napfény játékát. Szinte érezni a kő hidegét, a történelem súlyát és a tér csendes tiszteletét. A kompozíció lenyűgöző, a tekintetet felfelé vonzza, a timpanont díszítő bonyolult faragásokhoz, a faragott alakok vizuális szimfóniájához. Az előtérben látható alakok, néhányan imádkozni gyűltek össze, mások csak nézelődnek, méretérzetet keltenek, kiemelve az építészet nagyságát. Mintha beléphetnénk a festménybe, hogy tanúi lehessünk az általa felidézett spirituális élménynek.