Ez az önarckép azonnal megragadja a tekintetet durva egyszerűségével és a megrendítő szimbolizmusával. A központi figura egyenesen a nézőre néz, kifejezése a sztoicizmus és a sebezhetőség összetett keveréke; jellegzetes univezérszemöldöke uralja az arcot, megingathatatlan intenzitással rögzítve a tekintetet. Fehér, ropogós blúzt visel, a finom csipkeszegély kontrasztot ad az arcáról áradó erőhöz. A háttér, egy egyszerű kék ​​ég, a nyitott tér érzetét kelti, de finoman a függönyök sugallata keretezi, ami egy kontrollált környezetet sejtet. Egy vintage stílusú ébresztőóra, a feje közelében, az idő fogalmára utal. Az egész kompozíció egy befelé fordulás, az önmagunk kutatása a múló pillanatok hátterében. A szorgalmas ecsetvonások és a finom színátmenetek hipnotikus hatást keltenek.