Ez a festmény finoman tárja elénk a békés tájat, melynek középpontjában egy dús almásfa áll, ágai fiatal levelekkel és érkező gyümölcsökkel tele. A művész ecsetvonásai szándékosak, mégis lágyak; a különböző zöld és sárga foltokkal a levelek fénylő, napfényben vibráló hatását ragadja meg. A háttérben a távoli fák pasztell árnyalatú dombokba olvadnak, meghívva a nézőt a természet csendjébe merülni.

A kompozíció egyensúlyban tartja a lombkorona részletgazdagságát a nyugodt, nyitott terek kontrasztjával, természetes módon vezeti a tekintetet a jeleneten át. A színpaletta friss és könnyed, főként zöldet használ, piros és sárga apró bóvli pontokkal, melyek életet és meleget kölcsönöznek. Az 1901-ben készült mű a századforduló vidéki tájai iránti meghitt csend iránti rajongást ragadja meg, ötvözve az impresszionizmus lágy vonásait a modern tisztasággal és szerkezettel.