Ez a festmény egy szűk, régi utcát ábrázol, amelyet a lemenő nap meleg fénye fürdet. A jelenetet magas, egymáshoz közel álló épületek keretezik, vastag textúrájú falakkal — némelyik sötét és csendes, mások ragyogóan megvilágítottak, éles kontrasztot alkotva fény és árnyék között. A napfény a macskaköves úton cikázik, és a tekintetet a kép mélyére, egy rózsaszín fal és buja zöld növényzet közelében álló sziluettek felé vezeti. A művész ecsetvonásai egyszerre emelik ki az építészeti formák masszivitását és az esti fény múlandó természetét.

A színpaletta mély szürkéket, gazdag okkereket és égett siennákat használ, mediterrán hangulatot idézve. Ez a paletta fokozza a nosztalgikus, nyugodt érzést, amit az ember tapasztal, amikor alkonyatkor egy ősi falusi utcán sétál. A vertikális vonalak és a lefelé vezető lépcsők dinamikus ritmust teremtenek, ami befelé vonzza a nézőt, hogy elgondolkodjon a fény mögött megbúvó csendes emberi jelenlétről.