Ez a magával ragadó fametszet egy hagyományos japán városi utcát ábrázol gyengéd esőben, középpontjában egy magas, többemeletes óratoronnyal, mely jellegzetes cseréptetővel rendelkezik. A művész mesterien egyensúlyoz az építészeti részletek és az atmoszferikus mélység között, a néző tekintetét felvezeti a toronyhoz, majd végig az esőáztatta, kőburkolatú utcán, melyet fából készült épületek szegélyeznek. A színpaletta visszafogott, de kontrasztos színekből áll — hideg kékek az éghez és az épületek árnyékaihoz, földes barnák és szürkék a fa és kő esetében —, mely nyugodt, elmélkedő hangulatot teremt. Az eső ferde szögekben hull, csillog a nedves köveken és tetőkön; a finom tükröződések és a tiszta esősávok dinamikát adnak a jelenethez, megragadva a békés, múló pillanatot.

A kompozíció ügyesen ötvözi a hagyományos japán építészetet azzal a csenddel, amit csak a lágy eső városi tájnak adhat; ez érzelmi rezonanciát kelt, a nosztalgiát a múló szépség csodálatával egyesítve. A második világháború utáni 1947-ben készült mű finoman tükrözi a változás közepi nyugalom és folytonosság iránti vágyat. Az ukiyo-e művészet tartós szellemét bizonyítja, részletgazdag realizmussal és költői érzékenységgel örökítve meg a mindennapi városi tájakat. A precíz mesterség és kifinomult esztétika a művész mély tiszteletét tükrözi a hely és az idő iránt, és a nézőt egy esőáztatta történelmi japán utcába vezeti.