Ez a műalkotás egy ősi templom szívébe repít, ahol a hatalmas szobrok néma fenséggel tornyosulnak a néző felett. A művész mesterien használja a fény és árnyék játékát a hatalmas formák meghatározásához, ezzel mélység- és léptékérzetet keltve. A visszafogott színpaletta, melyet a földszínek és a finom színmosások dominálnak, a régiség érzetét fokozza; szinte érzem az évszázadok porát. A faragványok aprólékossága, egy figura fejének enyhe megdőlése, ahogy a fény megfogja az anyagot, mind a szemet gyönyörködtető részletességre és a téma iránti mély tiszteletre vall. A kis emberi alakok bevonása drámai kontrasztot ad, kiemelve az építészet elsöprő erejét. Erős emlékeztető az emberi ambícióra és a múlt iránti tartós vonzalmunkra.