A szem azonnal vonzódik az élénk virágcsoporthoz, amelyet ecsetvonások jelenítenek meg, amelyek mintha a vásznon táncolnának. A bíbor, az arany és a rózsaszín árnyalatai keverednek, ünnepet alkotva az érzékek számára; mintha a művész egy tiszta, hamisítatlan öröm múló pillanatát kapta volna el. A háttér, egy sötét, szinte komor szürke, éles kontrasztot biztosít, amely lehetővé teszi, hogy a virágok ragyogjanak. Egy világos színű forma, valószínűleg terítő, a csokor és az általa elfoglalt hely nyugvóhelyeként szolgál.

Közelebbről nézve szinte érezni lehet a festék textúráját, ahogyan vastag, magabiztos rétegekben felvitték. Az összeállítás intimitást sugall, mintha egy privát pillanatba, egy becses emlék pillanatfelvételébe tekintenénk. A festék felvitele laza, és az energia kézzelfogható; a művész látszólag kevésbé érdekelt a tökéletesen visszaadott ábrázolásban, és inkább a virágok lényegének, múló szépségüknek a megragadására koncentrál. Az összeállítás hétköznapi elrendezése spontaneitásra, a mindennapokban fellelhető szépség ünneplésére utal.