Egy eterei vászon egy álomszerű tájat tár fel, ahol a különböző kék és zöld árnyalatok egy csendes táncban keverednek. A vízililiomok kecsesen lebegnek a csillogó felszínen — apró rózsaszín és sárga virágok pöttyöznek egy olyan jelenetet, amely szinte természetfeletti. A festő ecsetvonásai a színek suttogásának tűnnek, miközben Monet nemcsak a víz és virágok képét ragadja meg, hanem egy egész atmoszférát is, amely tele van a nyugalom és a kontempláció esszenciájával. A festékrétegek mélységet teremtenek, egyfajta mozgásérzetet adva a vászonnak, szinte mintha a néző érezhetné a finom hullámokat, amelyeket egy enyhe szellő formál.

A mű kompozíciója közeli kapcsolatot sugall a természettel, meghívva a nézőt, hogy elveszítse magát annak ragyogásában és a színek játékában. Monet palettáját a hideg kékek, puha lilák és a kontrasztos meleg árnyalatok dominálják, amelyek nyugalom és önreflekció érzését idézik. Itt az idő mintha megállt volna; ez egy olyan darab, amely arra ösztönöz, hogy álmodjunk ébren, vàg a nyugalmas ábrándozás világába terel minket. Ez egyaránt szolgál személyes menekülésként, és egyetemes emlékeztetőként a természet szépségére, egy megható reflexió a 19. század végének benyomásairól, amelyek a hagyományos müvészeti formák határait tágították.