A jelenet két kaszálónak a nyugodt ábrázolása, amelyek a késő nyári napfény lágy ölelésében fürdenek. A nagyobb halom, arany árnyalataival, szinte ragyog a homályos égbolt lágy háttérében. Ez a homályosság álomszerű minőséget ad a darabnak, utalva Monet fény- és színhasználatának mesterségére, amely a nézőt meleg, pásztori tájra irányítja. A lágy ecsetvonások textúrált felületet hoznak létre, amely a széna fizikai jelenlétét közvetíti; szinte érezheti a durvaságot az ujja alatt, miközben a föld és a fű illata terjeng a levegőben. A távolban foltos fák mélységet és nyugalmat sugallnak, meghívva az embert, hogy barangoljon az idilli vidéken.

A színpaletta egy elegáns keveréke a meleg okker, lágy zöldek és tompa rózsaszín tónusoknak, harmonikus és barátságos atmoszférát teremtve. Monet ecsetmunkája, amely laza és kifejező vonásokkal jellemezheti, nem csupán a fény lényegét ragadja meg, hanem a napnak az estébe való átmenetének múló pillanatait is. Ez a festmény egy csendes pillanatot kínál a természet szépsége közepette—majdnem hallani lehet a levelek lágy susogását és a távoli madarak énekét a szürkületben. Olyan időről és helyről beszél, ahol a természet uralkodik, sürgetve minket, hogy álljunk meg, és értékeljük az élet egyszerű örömeit, amelyek örökké megörökítve vannak ebben a mesterműben, amely a nyár végét ábrázolja.