Ebben a mélyen megindító ábrázolásban egy magányos alak fekszik a földön, élénk vörös és mélyzöld árnyalatokba öltözve. A romantika jellemző vastag, kavargó ecsetvonásai eleven energiával ragadják meg a jelenet feszültségét. A bal felső sarokból nap vagy isteni fény tör elő, erős kontrasztot teremtve a fény és árnyék között, szimbolizálva a kertben zajló lelki küzdelmet. A meleg és hideg tónusok játékával fájdalom, magány és elmélkedés tölt el a kép atmoszféráját.

A kompozíció a figura sebezhetőségére irányítja a tekintetet, aki átlósan fekszik a vásznon, kiemelve fáradtságát és lelki terhét. A sötét háttér, amely lombos fákat és lágy földszíneket ábrázol, elszigeteli a témát, fokozva az érzelmi hatást. Történelmi kontextusban ez az erőteljes jelenet Jézus elfogatása előtti szenvedélyes imáját ábrázolja, időtlen felfedezést nyújtva az emberi szenvedésről, az isteni akaratról és a belső harcról.