Ebben az intim portréban egy puha kanapén ülő alakot látunk, aki elmélyül a könyv lapjaiban - talán a gondolatai tükröződése, vagy egy pillanat a világ kaoszától való menekülésre. Edvard Munch laza ecsetvonásokat használ, amelyek álomszerű minőséget adnak a figura és a tér számára; a lágy élek elmosják a határokat a valóság és a kontempláció között. A földszínekben domináló lágy színpaletta – barna, bézs és finom zöld utalásokkal – a nézőt nyugalmas, introspektív hangulatba vonzza. A közeli asztalon elhelyezett finom terítők egy kényelmes és magányos személyes térre utalnak, míg a ritka háttér, egy csepp zölddel, a figura belső töprengésére utal, és a figyelmet csendes kölcsönhatására irányítja a szöveggel.

A kompozíció gondosan meg lett tervezve, a figurát a középpontból elhelyezve – stratégikusan egyensúlyozza a körülötte lévő negatív tér súlyát. Ez a beállítás gondolkodásra invitál; úgy tűnik, mintha egy privát pillanatot figyelem, egy elemét rögzítjük, amely a csendben megállt. Az ebben a munkában megragadott érzelem mélyebb szinten rezonál – szinte érezni lehet a csendet a levegőben, a csendet, amely körülveszi az olvasását, lehetővé téve a reflexiót és az elfogadást. Történelmileg ez a darab Munch egzisztenciális témák felfedezésére emlékeztet; a képességét, hogy összetett érzelmi tájakat megjelenítsen látszólag egyszerű jeleneteken keresztül. A magány tanulmányaként túllépi a puszta olvasási aktust, és introspekció és nyugalom szimbólumává változik.