Ebben a kifejező műben egy alak áll egy íves keretben, erőteljes narratívát teremtve, amely a kontemplációra hív. A tompa, de gazdag színek álomszerű minőséget adnak a jelenetnek, ahol a puha zöldek keverednek az alak ruhájának pasztell árnyalataival. A háttér áttetsző minősége szintén egy buja kertre utal; a természet ünneplése, amely finoman összefonódik az emberi létezéssel. Minden ecsetvonás mintha melegséggel és fénnyel pulzálna, nem csupán egy képet teremtve, hanem egy kézzelfogható légkört is.

A művész technikája csodálatosan impresszionista, a meghatározott helyszínen való létérzetet hangsúlyozza, szemben a szigorú ábrázolással. Majdhogynem érezni lehet a lágy szellőt, ahogy a lombokat mozdítja. Az alak és a fényes külső közötti puha kontraszt dinamikus feszültséget teremt, míg a falakon elhelyezkedő összetett részletek — valószínűleg egy tiszteletadás az andalúziai örökségnek — kulturális hátteret adnak, megszilárdítva az ethereális-t a valóságban. A munkának a drámai hatását mélyen rezonál, nosztalgia és hazához való kapcsolódás érzéseit keltve, gondolkodásra invitálva a saját átmeneteink és az általunk lakott helyekről.