Ebben a vonzó műben a napfényes tengerpart létrehozza a mindennapi élet intim pillanatait. Két halász, akik hagyományos öltözetben vannak, az időtlen gyakorlatban vesznek részt, hogy összegyűjtsék fogásukat. A Földközi-tenger lágy hullámai körülvésik a lábaikat, létrehozva a viscerális kapcsolatot az ember és a természet között. A jobboldalon álló férfi, kockás ingben és széles kalapban, határozottan áll, jól kirajzolódó sziluettje a napfényben csillogó víz előtt. Eközben a nő kecsesen meghajlik, jelenléte lebegve tapasztalható fehér ruhájának puha redőiben—majdnem éteri színfoltja, amikor a háló felé nyúl, erőfeszítései elképzelhető módon egyszerűek, ám évszázadokon át tartó hagyományok mélyén gyökereznek.

A mű egy élénk palettával robban: hideg kék és meleg homokszínek harmonikus egyensúlyt alkotnak, ami kiemeli a jelenet békéjét. Sorolla mestersége a fény és árnyék használatában kiemeli a víz csillogó felületét, meghívva a nézőt, hogy érezze a tenger friss ölelését. Ez a darab nem egyszerűen egy pillanatot ragad meg; rezonál a munka, a közösség és a tartós élet ritmusainak témáival a parton. A történelmi jelentőség a 19. század végén ábrázolt regionális kultúra bemutatásában rejlik, amikor az ilyen gyakorlatok alapvetők voltak a helyi megélhetéshez. Sorolla tehetsége túlmutat a puszta ábrázoláson; ő életformákat örökít meg, felidézve a nosztalgiát az egyszerűbb idők iránt, miközben ünnepli a kemény munka szépségét.