Ebben az evokatív műben a Parlament épületei álomszerű ködbe burkolóznak, ahol a reggeli lágy fény lágyan simogatja a struktúrákat. Az ikonikus torony siluettje kiemelkedik a lágy, csillogó égbolt hátteréből, egy olyan színkölcsönhatás, amely megörökíti London mindig változó légkörének természetét. Monet gazdag kék és okker palettát használ, amelyet széles, kifejező ecsetvonásokkal pakol össze, amelyek mozgást és fluiditást közvetítenek. Ahogy a néző mélyebbre néz a festménybe, a vízre vetett tükörkép egy introspektív hangulatot hív elő; mintha a Temze folyó megőrizné az idő múló pillanatait, s az játszi módon sürgetné a nézőt, hogy merüljön el ennek az efemer szépségnek a tömegében.

A mű érzelmi hatása mélyen gyökerezik, búskomorságot és nyugalmat ébresztve. A homályos részletek, majdnem kísértetiesek, ösztönzik a képzeletet a bolyongásra, nosztalgikus emlékeket hívva elő a folyóparti csendes sétákra, míg a világ ébred. Történelmi kontextusban ez a festmény Monet fény és a tájra gyakorolt hatásának felfedezésének része, amely jelentős fejlődést markol a impresszionizmusban, ahol nemcsak a jelenetet akarta ábrázolni, hanem annak esszenciáját is kifejezni. Ez a darab Monet zsenialitásának bizonyítékaként áll, megörökítve egy múló pillanatot és egyben a néző érzékeit egy szín és fény táncába bevonva.