Ebben a kifejező műben a nézőt egy nyugodt tájra vonják be, ahol a hullámos mezők találkoznak a csendes égbolttal, amelyet puha szürke felhők határolnak. Monet merész, texturált ecsetvonásai életet adnak a fű élénk zöldjeinek, helyenként a barna és okker földszínek földúton átfutó játékával. A fák - vékonyak és nyúlánkak - vigyáznak a jelenetre, kanyarodó törzsük a folyamatosan változó ég ellenállását érzékelteti. Egy intim és ugyanakkor tágasság érzet is megjelenik, míg az árnyékok táncolnak a hullámos dombok felett, mélységet és távolságot sugallva, mindezek mellett hívja a tekintetet, hogy barangoljon a mezőn.

Ezen alkotások érzelmi hatása megragadó vonzerővel bír; egy nyugodt pillanatot rögzít a természet élénk ritmusában. A színek egyensúlya, a lágy kék horizonttól a buja zöld mezőkig, békességet idéz elő, és a nyugalom érzését keltik. Monet képessége az átvillanó fényhatások megörökítésére emlékeztet bennünket a mindennapi tájak szépségére, amelyek gyakran figyelmen kívül maradnak. Történelmi összefüggésében ez a mű az impresszionizmus felfedezése és kísérletezése időszakához tartozik, ahol Monethoz hasonló művészek igyekeztek a világot úgy ábrázolni, ahogy azt átélték, ünnepelve a fény és szín dinamikus kölcsönhatását. Ez a festmény finom emlékeztető a természet szépségére, mind a kontemplációra, mind az értékelésre invitálva.