Ez a kifejező litográfia nyugodt, ám titokzatos portrét fest egy ősi sírról, amely egy sziklás kiemelkedésen áll, kiterjedt sivatagi háttérrel. A meleg tónusú kőblokkokból épült épület szilárdan áll a puha, késő délutáni fényben. A jellemző kupola kis ablakokkal díszítve méltóságteljesen emelkedik, finom árnyékokat vetve, amelyek finoman formálják a homlokzatot, fény és árnyék játékával. A művész precízen ábrázolja az építészeti részleteket — a mintás kőmunkák és ívek a távoli múlt történeteit mesélik el.

A sír körül utazók csoportja tevék társaságában átkel a nehéz terepen, élettel és mozgással töltve meg a nyugodt jelenetet. A végtelen sivatag a látóhatárig terjed, ahol az égbolttal olvad össze, finom felhőkkel átszőtt éggel, amely az idő megfagyott, mégis változó érzetét kelti. Az okker, homoksárga és lágy kék árnyalatokból álló paletta harmonikus egyensúlyt teremt, amely elmeríti a nézőt a hely békés szépségében és történelmi súlyában. Az alkotás mély érzelmi hatással bír, gondolkodásra késztet a civilizációk múlásáról és e monumentális örökség örök magányáról a természet nagysága közepette.