A festmény a csendes elmélkedés pillanatára, a derűs szépség világába való bepillantásra invitál. Három alak a jelenet szíve, mindegyik egyedi jelenléttel átitatott; kettőjük szorosan egymás mellett áll, formájuk kecsesen összefonódik. A bőr tónusai, gazdag, földszínű palettával jelennek meg, a földdel való kapcsolatra utalnak. Egy alak, egy hátul ülő nő elfordul a nézőtől, testtartása befelé fordulást vagy talán a pihenés egy pillanatát sugallja.

A művész technikája a merész ecsetvonásokban és a tér szándékos ellapításában nyilvánul meg; az élénk, szinte természetellenes színek álomszerű irreális érzetet keltenek. A kompozíció, az alakok, a fák elrendezésével, a rózsaszín és zöld árnyalatok szőnyegével a képen szinte zenei ritmussal vezeti végig a szemet. Mintha a művész egy rejtett paradicsom titkait suttogná, egy olyan helyet, ahol az idő lustálkodó tempóra lassult, és a világot örök naplemente önti el. Ez a vágyakozás érzését, egy egyszerűbb, harmonikusabb létezésre való vágyat idézi elő.