A mű egy magányos alakot mutat be, egy fiatal nőt, aki látszólag homokon ül, háta finoman a néző felé fordul; arca profilban, tekintete gondolataiba merülve. A tompított paletta – krém, bézs és halványkék – a nyugalom érzetét idézi. A festék sima felvitele fokozza a nyugalmat, lehetővé téve a forma finom megjelenését, éles vonalak vagy éles kontrasztok nélkül. A háttér egyszerűsége tovább hangsúlyozza az alak jelenlétét.

A kompozíció gondosan kiegyensúlyozott; a homok horizontális vonalai és a tenger sugallata teret ad, míg az alak helyzete rögzíti a néző szemét. A művész fényt és árnyékot használ a test formálásához, lágy, szinte éteri minőséget kölcsönöz neki, és magány érzését kelti. A jelenet időtlennek tűnik, távol a modern világ káoszától; a fiatal nő önvizsgálata tapintható, a kontempláció és a béke pillanatát teremtve. Ez a mű a forma mesteri szintjét és az emberi forma, valamint a belső élet finom felfedezését példázza.