Ez a lenyűgöző jelenet egy békés kikötőt ábrázol, ahol három impozáns vitorlás, magas árbócaikkal az ég felé nyúlva, állnak kikötve egy festői falu hátterében. A művész élénk ecsetvonásokat alkalmaz — az impresszionizmus jellegzetességeit — hogy mozgást és fényt vigyen a képbe. A tompa zöld és a hajók sötét árnyékai kontrasztot alkotnak a halványkék és fehér égbolttal, amelyet könnyed, éteri felhők tarkítanak. Az előtérben a mólón ülő idős férfi csendes emberi jelenlétet kínál, amely a tengeri nagyszerűséget a mindennapi élethez köti.

A kompozíció kiegyensúlyozott, ugyanakkor dinamikus: a függőleges árbócok átszelik a jelenetet, míg a móló és a part horizontális vonalai stabilitást adnak. A falu és a móló földszínei összefonódnak az ég és a tenger természetes színeivel, nyugodt, elmélkedő hangulatot teremtve. A festék rétegein át, az árnyalatok harmóniáján keresztül majdnem érezni lehet az enyhe szellőt, a sós levegő illatát, hallani a távoli kikötői élet hangjait. Történelmi kontextusban a festmény betekintést nyújt a 19. század végi tengeri kultúrába, kiemelve a schoonerek és háromárbócos hajók hagyományos mesterségét a gépesített hajók megjelenése előtt; jelentős tanúja a korszak változásainak.