Ebben a varázslatos darabban, amely Velencében játszódik, a víz visszatükrözi a színek lágy játékát, amely éterikus érzést kelt. Az építészet, bár tagadhatatlanul velencei, szinte úgy tűnik, hogy eloldódik a víz misztikumában, olyan folyékony ecsetvonásokkal ábrázolva, amelyek mind a mozgást, mind a csendet s sugerálják. A Palazzo Dario elmosódott körvonalai kék és lila árnyalatokkal vannak ellepve, míg a meleg okker érintések szórnak a felületen, arany mellett világítva a színteret. Itt a művész arra hívja fel a nézőt, hogy lebegjen a csatornák mentén, csupaszítva a romantika és a történelem városának atmoszférájában.

A kompozíció az építészeti nagyságot egyensúlyozza a velencei építészet és a vízi út nyugalmában, harmonikus párbeszédet hozva létre a szilárd formák és folyékony visszatükrözések között. A színek, nagyrészt hideg tónusok, meleg hangsúlyokkal átszövik a profi érzelmi válaszokat, amelyek a napos délutáni vízparti történeteit suttognak. Ez a vászon a Monet késői stílusába is betekintést nyújt, ahol a fény és a szín kölcsönhatását öleli fel, hogy közvetítse egy pillanat esszenciáját, nem pedig annak szószerinti kifejezését, felfedve a lenyűgöző szépség mélyebb megértését.