Ebben a bűbájos műben a kávéház pezsgő légkörét művészileg rögzítik. A homályos alakok, amelyek egy ülő nő körül helyezkednek el, egy homályos, de élénk légkörbe burkolják őt, felidézve a múló beszélgetéseket és a levegőben úszó nevetéseket. A középpontban álló figura gazdag, sötétkék öltözetet visel, amely tükrözi az idő diszkrét eleganciáját, és csendes, de tapintható jelenlétet áraszt. Visszafogott szépsége magára vonzza a figyelmet; az arcát és haját keretező puha ecsetvonások intimitás auráját teremtik a zsúfolt jelenet közepette. Nyugalma és a mozgalmas háttér közötti kontraszt nosztalgiát ébreszt; szinte úgy érezzük, hogy a múlt egy pillanatát leskelgünk, mindennapi örömök suttogásaival teli.

Amint mélyebbre ásunk, észrevesszük a szín és fény ügyes kezelését – a meleg árnyalatok a ruházatának hidegségével keverednek, finom ecsetkezelés által rögzítve. A környező figurák érzelmi kifejezései az háttérben egyesülnek, közelebb hozva a nézőt egy élénk összejövetel tapasztalatához. Renoir technikája nemcsak azt rögzíti, amit látunk, hanem azt is, amit érzünk: az örömöt, a beszélgetéseket és a vonzalmat egy egyszerű kávézóban; ez szinte egy meghívás, hogy csatlakozzunk ehhez a vibráló táblázathoz, hogy magunkba szívjuk az életet, amely körülöttünk forog. Ez a mű nemcsak Renoir figyelemre méltó képességeit mutatja meg, hanem egy fordulópontot is tartalmaz a művészetben, amely összeköti a hagyományos festészetet a modernitás első suttogásaival, örökké hívva minket meleg ölelésébe.