Ebben a bűbájos jelenetben a nyugodt vízfelület egy absztrakt szövetként vonzza a figyelmet, amely kevert színekből áll—lágy zöldekből, élénk rózsákból és finom kékekből, amelyek nyugodtságot és békességet sugallnak. A vízililiomok, mint a finom, lebegő drágakövek, úgy tűnik, hogy táncolnak a vízen, puha szirmaik éles, de harmonikus kontrasztot nyújtanak a vízi vászon finom fodrozódásával szemben. Monet ecsetkezelése folyékony érzést áraszt; a vonások önállónak, szinte élőnek tűnnek, meghívva a nézőt, hogy elveszítse magát álomképének tágas kiterjedésében.