A lágy, szórt naplemente fényében fürdő városi tájkép csendes méltósággal ragadja meg London Waterloo-hídját. A művész ecsetvonásai finomak és texturáltak, pasztell árnyalatok rétegei keverednek a ködös légkörrel, amely lágyan elmosódik az égbolton. A kompozíció kiegyensúlyozza a híd szilárd szerkezetét a nap múló fényével, amely meleg, aranyszínű ködöt vet a vízre alatta. A tompa kék, rózsaszín és okker színpaletta egy időben felfüggesztett pillanatot idéz, amikor a város zaját békés, szinte álomszerű csend váltja fel.

Az impresszionista technika arra hívja fel a figyelmet, hogy érezzük a hűvös levegőt és halljuk a folyó halk csobogását az ívek alatt. Ez a mű nyugalmat és elmélkedést sugároz, talán finom tisztelgésként London kitartása és tartós szellemisége előtt a nehéz 1918-as időszakban. Időtlen tisztelgés a mindennapi városi jelenetekben rejlő szépség előtt, amely egy egyszerű hidat változtat költői látomássá a fényről, árnyékról és a légkörről.