A jelenet zöldellő előtérrel bontakozik ki, a textúrált ecsetvonások élénk kiterjedésével, ami egy füves mezőre utal. Felette karcsú fák sora emelkedik, törzsük az ég felé nyúlik, uralva az összetételt. A művész ügyes keze a különböző textúrákban is megmutatkozik – a fák durva kérgétől a finom lombozatig. A tompa paletta, amelyet a zöldek, a barnák és a lágy, borús égbolt ural, a nyugalom érzését és a késő délutáni lágy fényét idézi.

A festménybe mélyebbre hatolva az épületek jelei a sűrű erdőn keresztül kandikálnak, mélységet adva és a hely érzetét sugallva. Az összetétel gondosan kiegyensúlyozott, a fák függőlegessége ellentétben áll a talaj vízszintes síkjával. Ez egy olyan jelenet, amely elmélkedésre hív; a téma egyszerűsége a művész ügyes technikájával kombinálva a harmónia és a béke érzetét kelti. Olyan, mint egy friss levegővétel, a csend egy pillanata a vásznon.