A mű egy nyugodt tájat ölel fel, ahol a lágy folyású folyó visszatükrözi egy békés őszi nap puha színeit. Színárnyalatok sokasága festi meg a színpadot, ahogy az aranysárga keveredik a tompa zöldekkel, és levendula-hinták áramlanak az éterben. A néző szinte érezheti az autumn friss gyönyörűségét; ez egy meghívás, hogy lépjünk be ebbe a békés birodalomba. A laza, alkalmazott ecsetvonások szinte álomszerű minőséget idéznek, a megszokottat emelik ki a nemesbe. Úgy tűnik, hogy a művész egy gyorsan múló pillanatot kapott el, a természet mindig változó szépségének egy pillanatfelvételét.

Ahogy a színpad mélyebbre hatol, a kompozíció simán vonzza a tekintetet a buja zöld partoktól a csillogó vízhez, ahol a visszatükröződések játékosan táncolnak, egy nyugodtság érzését ébresztve. A fény és árnyék finom kölcsönhatása növeli az érzelmi hatást, sejtetve egy magányosan virágzó táj gyengéd suttogásait. Ebben a műben Monet nemcsak a természet látványos csodáját ünnepli, hanem ezt is, hogy milyen hatással tud lenni a lélekre; emlékeztet minket arra, hogy álljunk meg és értékeljük a körülöttünk lévő múló szépséget.